Hmm ma olvastam valamit. Nem mintha engem bárki is olvasna, de mit számít most.
Azt olvastam, hogy ebben a hónapban néhány illúziómmal kell leszámolnom, és nem kergetni álmokat. Álmokat, mint pl. a családalapításról szőtt álmot. Hogy kezdjek inkább másba, hiszen optimizmusom sikerre visz bármit. :D Sőt még a főnököm is barátságosabb lesz velem.
Nem hiszek az ilyen horoszpókokban, de néha vesén találnak a sorok. És eszembe jut, mindig ott tud az ember seggre ülni, ahol inog a léc a lábai alatt.
Mert inog. Egy éve ilyenkor boldog voltam, hogy élek. Boldog voltam, hogy vagyok, hogy az vagyok, aki és magasról tettem arra, ki mit gondol rólam.
Egy év hosszú idő. S lám megint picsogok. :D Ejj egó egó te drága, hogy a ló rúgna meg. Őszintén szólva unom ezt.
Szóval be is fejezem.
A héten azonban tapasztaltam valamit. A legnagyobb bánat közepén is a szikrát a másik lelkében. A szikrát, mely ha lángra lobban, elemészti a régi kételyeket, a régi álcákat, a régi megrögzött, begyöpösödött én szürke lepleit. Milyen erő lappang a felszín alatt, mikor valakiben ez a szikra meglobban!! Olyan örömöt, amit akkor a barátnőm szemébe nézve éreztem már rég tapasztaltam. Őszíntén jó érzés volt beszélni vele, hallani őt, látni a szemében a szikrát, a fényt, azt, hogy szó szerint kezd kinyílni a szeme önmagára. Hálás vagyok, hogy ezt másban is láthattam, nem csak megélhettem, de láthattam is! Ez mindig egy csoda. Csoda látni a kinyíló virágot! Kicsit szomorú is, mert mindig van egy virág is, ami ilyenkor elhervad. De hát ez az ÉLET rendje. Ahol egy kinyílik, ott egynek hervadnia kell. Azt hiszem ma csak megköszönni akartam ezt.
