Megint bezárult egy kör...

Sok hónapja történt már, hogy hasonlót írtam. Akkor ott az elengedéskor már tudtam, hogy az egy újabb karmikus kör lesz. :) Az ember szíve mindig előbb tudja a választ, mint hogy az eszéig eljutna... Szóval az a kör felém bezárult, visszajutott és én megtapasztaltam azt az oldalt, ami elől akkor annyira menekültem. Amikor az ember önmagát gyűlöli, legyen az bármilyen vélt, vagy valós ok, felróható bűn, olyankor képtelen önmagát egésznek és szerethetőnek látni. Olyankor bárki azt azt mondja neki féltelek, szeretlek olyannak, amilyen vagy csak még inkább azt erősíti benne, hogy szar alak, mert ez egy fajta elvárásként cseng neki vissza, aminek nem tud és nem is akar megfelelni. Hogy is tudna? Ha önmaga felé képtelen, más felé hogyan tegye? Ilyenkor a siettetés, a türelmetlenség, a győzködés semmit se használ. De meg kellett ezt is tapasztalanom, és ezzel elveszítenem mindent. Hogy e kapcsán haragudhatok e magamra? Azt hiszem nem. Örülök, hogy így alakult bár nagyon fáj, de örülök annak, hogy felismertem mégha visszafelé is, hogy a karmát én teremtettem és levonom a tanulságot. Bízom benne, hogy valóban tanulok is belőle. Hogy hogyan tovább ezek után? Fogalmam sincs... De majd az Élet hozza mi legyen, idővel meg majd én is megismerem magam jobban. Hogy már nem haragszom magamra, ha elszúrok valamit, az is nagy szó. Hogy úgy tudok tükörbe nézni, azt tudom mondani egy képről, ami rólam készült, hogy tetszik, az még nagyobb szó. :) a szeretet olyan balzsam, ami nagyon sok sebet begyógyít. Kár, hogy a Kedves ezt még nem akarja, főleg nem tőlem, de hát bízom benne ő is eljut idáig és akkor megtalálja azt a társat, akinek a szeretetét már be tudja fogadni és viszonozni is.

ÉLET jel...

Hejehuja, hát milyen nagyon eltávolodtam ettől a blogtól. Egy hónapja már, bőven nem írtam akkor is félig eufóriában. :) Hogy mi történt egy hónap alatt. Jó is rossz is de nagyjából egészéből mindaz, amit tudatosan, vagy tudattalanul kívántam. Jó és rossz egyarát... Inkább nem részletezem. A lényeg, hogy bármi történt is, valahogy midnig oda lyukadtam ki, önmagamnak kellek, de önmagamat valahogy nem akarom, vagy nem tudom, vagy nem is tudom mi a legjobb kifejezés erre, igazán elfogadni. Magamtól már megkaptam, hogy nem szeretem magam, ezért nem tudok magammal boldogan élni és ez viccesen hangzik így leírva. De reggelente a melóhelyre menet mini meditációkat tartok, már amikor tudok, vagy csak a szívemet faggatom merre, hogyan. Egy ilyen alkalommal kaptam ezt a választ, azon a halk, józan belső hangon, ami mindenkinél ott van. Most nagyjából ott vagyok, ahol egy éve. Borult a bili munkahelyen, magánéletben. Eltelt egy év és még papíron házas vagyok, ami tulajdonképpen pszichésen megköt, de azért jó is van. 5 év után lesz hálószobám :), lesz új felnim, és ha minden összejön új TV-m is. Nyertem a lottón, na persze nem vagyont, csak két találatom volt. És ma megismertem egy fazont a világ legszeretnivalóbb, legédesebb, legönfejűbb, legmakacsabb, legszívósabb, legokosabb és legkitartóbb kutyájával, jobban mondva a fajta jellemzője ez. Szívszerelmem a Bullterrier szerintem kicsit bizonytalan tulajdonosa. Keresztanyám volt a bátor és megkérdezte lehet e a kutyát simogatni és lehetett. Cukorfalat... Szerintem nem való ez a név egy 9 hónapos Bullnak, aki most lépett kamaszkorba és elég erélyesen igyekszik átvenni az irányítást, ugyanakkor olyan szinten figyelem és szeretet éhes, hogy az már zabálni való. Pont mint én... mármint én nem vagyok zabálnivaló, de előbbi két pont megáll rám is. :D Szóval Cuki, röviden, gyönyörű eb. Az a negyed óra, míg szerencsém volt hozzá lelkileg olyan szinten tett helyre, mert csak a jelenben voltam, csak a kutya létezett, ahogy követelte a figyelmem, ahogy rám mászott, ahogy hozzám bújt, ahogy szó szerint hátára vágta magát nekem teljes megadással. Ilyet nem sokszor értem meg kutyától, az én drága Macim tudott így örülni nekem. Az a háromszögletű fej, azok a résnyi szemek, a csupaizom alkat ritkán láttam ilyen szép kiállású kutyust. De hát nem csak alkatra, személyiségre is bőven hozta a jellemzőit. :) És hogy miért áradok így az ebről? Mert egy Bull szukát bevállalnék... Érzem már jóideje, hogy kellene egy kutya, és tudom is, hogy miért. Csak még valamiért nem tudom befogadni. De talán meglesz ez is. :) Szóval azt hiszem ma egy picit megint nyertem a szarkupac elleni csatában és egy lépéssel közelebb jutottam a gödör széléhez és most már ha kinyújtom a karom, el is érem a szélét. Szóval ahová tettem magam nemrégiben, onnét ki is fogok mászni. Mert akárhonnét nézem, a szar már fojtogatóan büdös és én unom ezt a szagot. De mivel magam pakoltam ide vissza, nyilván oka is volt. Nem véletlen, ami történt, történik, részben én okozom, részben az Élet támogatja, vagy akadályozza meg azt. És jól van ez így. Ma Cuki megmutatta, hogy lehet engem kedvelni, sőt annyira, hogy gazdit vissza rángassa az utca túloldalán oda, hogy még láthasson. :) Most a névjeggyel magam előtt azon filózok, hogy egy hálás köszönömöt azért odanyomok az ismeretlen ismerősömnek, aki szívesen "értekezne" velem a kutyákról.