Akkor, ahogy ígértem itt a második titok. A tiszteleté. Olvasom Müller Péter Titkos Tanítátsok című könyvét. Tény, hogy az öreg saját szájízzel írja meg a tapasztalatait, viszont érezni minden során, hogy önmagával jóban van. Nagyon tetszett, ahogy a magyar nyelvet szakrális nyelvnek mondja. Vagyis olyan nyelvnek, aminek sokkal mélyebb jelentéseket és összefüggő, összetett jelentéseket hordozó kifejezései vannak. Ez igaz. A magyarban mindig több van a szavak mögött, és gyakran egy szónak többféle értelme is lehet. Jó adag félreértésre adhat okot az is, hogy a szavak mögött gyakran különbözőek a tapasztalatok, vagyis egy szó ahány ember, annyi féle tartalommal bír.
De hogy mi ennek a lényege? A második titok. Ez ugyanis a tiszteletről fog szólni. A tiszteletről, ami nagyon sok embernek nagyon sok féle módon jelenik meg. Azonban a tisztelet hiánya majdnem mindig egy kapcsolat halálához vezet. Ezért aztán nagyon fontos megtalálni és ébren tartani a másik felé magunkban ezt az érzést.
Akkor kezdem, megint úgy mint tegnap, kicsit odaszúrom a saját meglátásaimat is.
Az Igaz Szeretet második titka - a tisztelet ereje.
1. Nem lehet szeretni valamit, vagy valakit, ha nem tiszteltük korábban. - hát nem bizony. Nekem ez nem volt könnyű, ehhez ugyanis félre kell tenni a másik tetteit, dolgait és meg kell tudni látni benne az embert és igen azt is, hogy hol több ő, hogy mi az, ami által én mellette fejlődni tudok.
2. Mindenek előtt magunkat kell tisztelnünk. - na itt van a kutya elásva... ugyanis, ha ezt a pontot nem vagyok képes létrehozni, elérni magam felé akkor soha senkit nem fogok tudni tisztelni, és engem sem fog tudni tisztelni senki.
3. Ahhoz, hogy tiszteletet ébresszünk magunkban magunk iránt, kérdezzük meg magunktól: "Mit tisztelek magamban?" - nos a kérdés jogos, DE a válasz rá kíméletlenül őszinte kell legyen. Én nem tudom magam fényezni, nem is akarom. De elég nehezen ismerem be még magamnak is, ha valamivel elégedett vagyok, ha valamiben úgy érzem jó voltam.
4. Ahhoz, hogy tiszteletet ébresszünk magunkban mások iránt,- azok iránt is, akik nem tetszenek nekünk - kérdezzük meg magunktól: "Mit tisztelek ebben az emberben?" - igen, ez talán még fontosabb, kritika mentesen látni valakit jót rosszat egyaránt összhangba hozva nem könnyű. De felemelő élmény, mikor rájövök, hogy a másikban mi az, amit tisztelni tudok, és néha rájövök ez által, hogy bizony az ugyan az, amit magamban is megtaláltam már.
Összességében, ha nem vagyok képes tisztelni magam, akkor nem vagyok képes szeretni sem magam, és ha nem tudom magam tisztelni és szeretni, akkor mást igen nehéz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése