És az élet megy tovább...

Göröngyös ez az út, bevallom nőiesen, ha nem lennének a barátaim (hálásan köszönöm és tudják akikről szó van!!!) már elbuktam volna... Újra.... Volt egy rövid időszakom a nyáron, amikor tényleg jó volt a bőrömben lenni, amikor a jelenben tudtam létezni és alapvetően béke és nyugi volt bennem. Aztán jött a teszt és én istenesen elbuktam azon. Most megint a startvonalnál állok, megint kezdhetek mindent újra, de ezúttal már van egy tapasztalat a hátam mögött, így azért más lesz.

Bevallani magamnak dolgokat a legnehezebb, elismerni még nehezebb, de hűnek maradni magamhoz a legnagyobb próba. Hűnek, elfogadónak, megbocsájtónak. Elfogadni amit nem lehet, a legnehezebb. Elfogadni azt, hogy el kell engednem mindent, mindkét felemet, a döntésből fakadót, amit az eszem akar, a szívem vágyát, amit eddig elnyomtam. Mert az elnyomott szívem miatt hoztam az eszemmel olyan döntéseket, amikkel ártottam. Magamnak, másoknak... Megtanulni hallgatni rá is kockázatos. Eleddig ahányszor mertem, bebuktam. De muszáj lesz egyensúlyba hoznom a kettőt, muszáj lesz merni hallgatni a megérzéseimre. Menni tovább, menni előre bármi lesz is. De már tudom, el kell fogadnom, hogy a szívem vágya volt az igazi, aki nélkül nem ment semmi, aki nélkül én sem működtem.

Mert mire vágyik egy nő, ha olyan férfi áll mellette, akinek az ujja pont illik arra a bizonyos kapcsolóra? Arra hogy nő lehessen. Barát, szerető (szó szerint inkább ribi :) a szó jó és izgató értelmében az ágyban), társ és anya. Eddig még anya nem voltam, ha a kutyát leszámítom és a macskát (mert őértük is küzdöttem), akkor még nem. De már erre is vágyom. Akár egyedül is mint a Back Up Plan-ben JLO. Mert nem kívánok olyat, amit a másik nem akarna magától is. De ő nem akar magától, mert fél. Fél, de nem tudja, vagy nem meri beismerni, hogy mitől. Az élet újra meg újra felhozza ezt, de hogy miért nem tudom én sem. Valamiért kell, talán ezért a felismerésért, amire rájöttem. Most azon vagyok, hogy elengedjem, mert nem vágyhatom arra, aki nem akar engem. Hogy elengedjem a múltamat, de szív nélkül nehéz lesz élni. Hiszen senkinek sem tudom odaadni igazán magam, mert akinek tudnám, :) annak nem kellek. Szóval élni kell, élni a tudattal, hogy van a világban egy pasi akinek az ujja a "nő vagyok kapcsolómra" illik, akár kulcs a zárba de akiből én nem tudom kiváltani az "igen ő az a nő" érzést. Ez van, szívás...De ez az élet. Hát nagy lecke lesz, ez nagy falat, de ha a fene fenét eszik is, megcsinálom...