Hogy mennyire igaz az az AIKIDO-s szemléltető gyakorlat az Életre, azt most alaposan megtapasztaltam. A gyakorlat lényege, hogy a csapat feláll egy nagy körben, mindenki egymás háta mögé és a Mester elindít egy simítást, vagy egy hátbavágást, persze finoman. Mire visszaér hozzá már a simítás egész más lesz, ahogy az ütés is.
Az Élet pont így működik. Amit másnak adsz, azt kapod vissza, de a másiktól függ, hogy milyen mértékkel. Ez ma nagy lecke volt. Ahogy a Kedves kvázi rajtam verte le a volt barátnője által kapott sérelmet, így végül nyugodtan tudott hozzá visszalépni az első füttyre, úgy ma én voltam az, aki visszapörgettem az idő kerekét a barátnőmmel. Fura volt erre rádöbbenni, miután kedvesen és nagyon őszintén közölte velem, amit. És igaza volt. Majdhogynem hasonló szavak hangzottak el tőlem is sok éve felé, amikor ő volt önmagával ennyire bajban. Csakhogy sokkal fiatalabb nálam. De nem majrézok, mert én pont annyi idős voltam, mint ő most, mikor először voltam kvázi "stabil" helyzetben egy akkor még működő kapcsolatban, nagyjából elégedetten önmagammal és a világgal, bár picit siránkozva a céljaim elérése után maradt űrben.
Most a semmi közepén, álmok, vágyak, hit és társ sőt lassan barátok nélkül, amikor valami nagyon hatásos kéne, hogy újra lábra tudjak állni megkaptam, hogy ez így is marad. Pedig nem az a baj, hogy nem akarok változtatni, csupán az, hogy nem tudom hogyan. 37 évesen szinte rögzült beidegződéseket felül bírálni és megváltoztatni nem könnyű. Nem mondom, hogy lehetetlen, de úgy hogy csak önmagamra számíthatok, majdnem az. És bár sok lehetőséget mutatott a barátnőm is, egyik sem az, ami az enyém, mind az volt, ami neki bejött. De az biztos, hogy ha a Kedves a maga őszinteségével nem azt maszlagolná hogy szeret, tisztel és kíván mint nőt, de; hanem venné a pléhpofát és közölné velem, hogy figyu ez a bajom, emiatt nem, mert ennek csak egy része az, hogy nem szerelmes és a volt barátnő visszafütyülte, akkor nem lenne gondom. Mert a férjem is képes volt arra, akármennyire viselkedett is gerinctelenül, de azért tisztelem, hogy a szemembe mondta, hogy tisztellek és mindig felnézek rád, és és és de mint nőt nem akarlak már és nem is kívánlak. Ezzel az ember lánya nem tud vitatkozni. Mert ezzel nem lehet csak elfogadni.
És egy nyilas, aki folyton lázad mindig fog keresni valamit, ami ellen lázadhat. Az a tűz, ami éltet, ami szított eddig most kialudt, mert a Kedves módszeresen locsolgatta azt, végül csak a füstje maradt. Hát igen, a nem kell kategória futottak még-jeként elég nehéz megemészteni azt, hogy tisztelnek, szeretnek és kívánnak mint nőt, olyat tudtam adni, amit más nő nem adott, hogy okos vagyok, szép, fiatal és kívánatos (és ezek a nők lapja café pasiszótár magyarázó pasija szerint mind alapjai annak, hogy egy férfi beleszeressen egy nőbe ugye...), de a fenébe is mindennek ellenére valahogy mégse vagyok elég, mert jön a hülye kifogás, hogy de én még a volt kedves hatása alatt állok... Mivan?? Mert ez olyan szagú, hogy ez csak felém van így, mert a Kedves a nyáron simán benne lett volna mással abban a viszonyban, amit nekem csillantott meg az ősszel. És akkor ácsi, mert végtére is nem csak a volt barátnője általi sérelmet verte le rajtam, de a nyári kalandja kifogását is. Ott ugyanis a hölgy jött azzal, amivel most a Kedves nekem. Ott ugyanis a Kedves akart volna többet, a hölgy nem, és esetünkben most én játszottam el a Kedvest, ő a hölgyet. Szép az Élet trálálállálááá....
Értem én, kérem szépen. Értem a tréfát, csak az ilyen tréfát valahogy nem szeretem.... De igen a lepény hal megy utoljára, és a Kedves még lát lepényt a volt barátnőben, amit meg akar kóstolni. Csak ne ártson meg neki, miközben leveri rajta is a port...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése