Korlátok nélkül...?

Az ego hatalmas imposztor :). Úgy és ott tud átverni, belerángatni, összezavarni, ahol a leggyengébb az ember. A vágyain, az érzésein, a hitén keresztül. Minél intelligensebb valaki, annál kacifántosabb módon tudja önmagát áltatni, becsapni az ego révén.
Életemben eddig talán kétszer éltem meg azt felemelő pillanatot, hogy felszabadítottam önmagam az egóm által szabott korlátok alól. Amik ugye valójában csak illúziók. Az van, ami igaz és az az igaz, ami van. Ez az alapbölcsesség azt hiszem, fel fog rám kerülni tetoválás formájában egy főnix kíséretében, mert olyan igazság, - és nap mint nap döbbent rá a erre az igazságra, felismertetve velem a most és a pillanat jelentőségét - hogy amikor először felfogtam mit jelent, elbőgtem magam... Egyben hozzá is segített felismernem azt, amiről korábban már írtam, amit a barátnőm hónapokig magyarázott nekem, de ami csak akkor jutott el a tudatomig, amikor saját magam is a számba vettem a falatot és megéreztem az ízét.
Felismerésem nyomán elégedetlenség, majd düh és harag született előbb helyeztem vélt külső okozója ellen, később saját magam ellen. Megéltem, kiéltem ezt a dühöt, utat engedtem a haragomnak és hagytam, hogy hozzá segítsen döntésekhez, helyzetek felismeréséhez, végső soron önmagam felismeréséhez. Rájöttem, én magam tehetek arról, amibe keveredtem. Leginkább... De mivel minden helyzet kétesélyes, a másik fél ugyanolyan hibás benne. Teremtettünk egy helyzetet, ami akár kellemes és jó is lehetett volna, kölcsönös, felnőtt és élvezhető szeretői viszonyként, amiben a vágy, a kémia, a vonzalom dominált. De... :) az ego, mint olyan, azonnal irányítani akar, s így természetesen akcióba lépett. Előbb a Kedves variált az általa felállított szabályokon, aztán én, próbálva alkalmazkodni saját magam számára elfogadhatóvá tenni azokat. Darabig jól ment minden, de időről időre feltört, felforrt bennem az ellenállás. Mert adtam én; lelkesen még ha minden téren a szar alján is vagyok hitemben, érzelmekben, de önmagamnak akartam esélyt adni arra, hogy tisztességesen csinálom. Élveztem nagyon is, de ha én kértem bármit is, vagy az igényeimet említettem, folyton falakba, kifogásokba ütköztem. Ez persze kreatívvá teszi az ember lányát. El is gondolkodtatja, és én a dacom révén hatalmas felismerésekre jutottam, egyben óriási korlátokat, mit korlátokat falakat húztam magam köré, hogy a Kínai Nagy Fal kutyafüle volt ahhoz képest.
Felismeréseim nem csak önmagam felé bontakoztak ki, a Kedves reakciót, okait éppen úgy felismertem és meg is értem őket, őbenne felismerve, meglátva a saját hibáimat. Nem is haragszom értük, hiszen mindenki úgy védi magát, a kis világát, ahogy tudja. Ő sem tett másként. :) Nem hibáztatom érte. De ez a fent említett alap igazság hozzásegített engem ahhoz, hogy felismerjem függővé tettem magam tőle. Függővé tett ő maga is engem azzal, hogy elérhetetlené tette magát a számomra és az általa felajánlottak közül kizárólag a szexre koncentrált. Szóval bele kerültem/tünk egy egyoldalú, nárcisztikus, szexfüggő viszonyba; a kellemes és kölcsönös, felnőtt szeretői viszony helyett. Tegnap még csúnyán, hőbörögve, tombolva, sakál mód kommunikáltam le a Kedves felé nemtetszésemet. De ma reggel a szívemre hallgatva, kulturáltan, felnőtt nő módjára egyben megbocsájtva is neki kiadtam az útját. Mert nem vagyok függő. Senkitől és semmitől, akkor már kizárólag önmagamtól.
Életemben harmadszor tudtam nemet mondani valakinek, aki nagyon sokat jelent nekem. Nem tudom, hogy ez a vágy iránta, ez a szenvedély az, hogy feltétel nélkül tudtam volna őt elfogadni, ha akarta volna; megszűnik e valaha is. Mióta ismerem és mióta először voltunk ilyen viszonyban nem szűnt meg a vágy iránta, de akkor nem is én léptem ki. De nem is számít ez. Ha meg is marad, azt el tudom mondani, hogy az életemben volt egy FÉRFI, aki számomra a FÉRFI volt, aki mellett NŐnek éreztem magam, aki minden tekintetben megfelelt a számomra és akiért olyan lépésekre és döntésekre voltam/lettem volna képes, amit se másért, se magamért nem tettem volna meg korábban. Akit szeretni mertem volna, odaadva magam neki, és akinek még a családot is meg tudtam volna adni.
Örülök, hogy ezt átélhettem, hogy a szeretkezéseink során olyan boldogságot, szabadságot éltem meg az itt és mostban, amit más mellett nem tapasztaltam. Hálás vagyok neki ezért. Bízom benne, hogy megtalálja az önmagához vezető utat; bízom abban, hogy megtalálja a nőt, akiért képes lesz feladni a félelmeit és merni fog hallgatni a szívére, ahogy én is mertem őmellette. Kívánom, hogy egyszer élje át azt a csodát, amit én mellette számtalanszor :) Egyben ezt kívánom magamnak is, és elfogadom, hogy majd lesz valahogy az élet elrendez mindent. Csak azt tudom, hogy belül most azt érzem, jó lesz ez így. Olyan lépést tudtam tenni önmagamért, amit korábban nem. Sok időmbe telt. Hosszú évekbe, elveszítettem közben az álmaimat, az időmet, de nem számít. Nyertem is, önmagamat, és ez a lényeg. :)