„Minden ember a maga korlátozott módján éli meg a szeretetet, és nem gondol arra, hogy fájó konfliktusainak és magányának köze lehet a szeretettel kapcsolatos tudása hiányosságához.”
-Ismeretlen szerző
No akkor folytatom a tegnapi könyv összefoglalóját. Hol is hagytam abba? Ja igen, ott, hogy elérkeztünk a második fejezethez.
A szeretettel kapcsolatos gondolatok megkérdőjelezése.
Azzal fejeztem be az előző fejezetet, hogy aszondja minden gondolat megkérdőjelezhető. Ha minden gondolat, akkor a szeretettel kapcsolatos gondolatim is. Vagyis minden, amit éreztem akkor iránta, minden amit szerettem volna megkérdőjelezhetővé vált. Nekem ez így felért egy arcon csapással. Mikor először olvastam ezt a fejezetet, még nagyon friss volt a veszteség. Lehelet vékony varr volt csupán egy tátongó lyuk felett és a legkisebb érintésre is kifakadt. Szóval ez a cím nálam akkor ütött.
Ebből ugyan nem következik egyenesen, hogy minden fájdalmas és gyötrő érzést általában egy bizonyos gondolat vált ki, de tény, hogy minden érzés mögött ott lapul egy gondolat. Mert a kiváltó ok lehet fizikai is ugyebár, mert lerúghatom az asztal sarkát mert észre se veszem, hogy már megint kileng haladási irányom amplitúdója. Ez más, a lelki fájdalom mögött azonban ott lapul az a nyavalyás kis dög. Ám ha ez megvan és elkapjuk akkor bizony tetten érhető és meg is lehet kérdőjelezni. De ha egy helyzetben vagyok, pl. mint jó pár hónappal ezelőtt, és érzelmileg semmi másra nem vagyok képes csak fájni, akkor nem látom az erdőtől a fát, vagyis csak az érzéseimet látom azt nem, hogy ki vagy mi okozta ezt.
Ha a gondolatot nem tudom elkapni, akkor megoldásként ott a lehetőség, hogy magamba nézve megkeresem azt a helyet a testemben, ahol legerősebb a z érzés, vagyis oda fordítom a belső tekintetemet, ahol a fizikai érzet kialakult. Tegyük fel a szívem tájéka ez a pont, mert hát a szerelmi bánat fájdalma ide tolul össze, vagyis a szív csakra környékére, mert ilyenkor nálam legalábbis, ez a pont szó szerint lezárul az energiák itt elakadnak és összetorlódva olyan nyomást alakítanak ki, ami már fizikailag okoz fájdalmat. Szerintem mindenki érezte már azt a nyomást a mellkasában, ami pont olyan érzés mint egy tátongó lyuk a szegycsont mögött, mintha kitéptek volna onnét valamit. No de ha ez megvan akkor ennek hangot kell adni, megkérdezve mit mondana, ha beszélni tudna és kinek mondaná el? Vagyis amikor megkérdezem a szívemet, hogy mitől sajog akkor valójában magamat kérdem meg, hogy mi is az a dolog, ami ezt kiváltotta. Jó ez most így elég furán hangzik, és úgy tűnhet, hogy hülye vagyok, de tényleg működik. Mert a tényleges gondolat a pillanat hevében feltett őszinte kérdésre bezony kibukik. Pont úgy, mikor váratlanul odafordul az ember a kedveshez és neki szegezi bevezető nélkül a kérdést, ő meg úgy megdöbben, hogy szinte azonnal válaszol és pontosan azt, ami a válasz. Gondolkodás és kertelés nélkül. No, ez az igazság legtöbbször. Ahhoz már Dr. Lightman-nek kéne lenni a Lie To Me-ből, hogy egy ilyen helyzetben folyékonyan tudjak hazudni. No ha magunknak sikerül így feltenni a kérdést, akkor azt a gondolatot, ami a legőszintébben kibukik le kell írni, nem kell cirádázni semmi ilyen, csak a nyers valójában, hogy üssön. /fene a Csernus dokiba, hogy ragad a stílusa/
Ugyanez a helyzet a depivel is. Annak a hátterében is legtöbbször van egy gondolat, vagy gondolat menet. Csak ezek már olyan régiek és olyan jól bemagolt dolgok, hogy először észre se veszem őket. Olyan ez, mikor egy vírus, vagy baki úgy beépül a szervezetbe, hogy lemásolja a saját fehérjét és így csapja be az immunrendszert. A testemnek fogalma sincs mi van, de azt érzi és tudja, hogy valami nem stimmel. Kb. be tudja lőni, hogy hol a baj, de ott ugye a saját fehérjével találkoznak a kis katonák ezért összezavarodnak. Ilyenkor a sereg vagy elkullog és a vírus büntetlenül megússza, és galád módon szaporodhat fertőzve engem. Vagy a szervezetem megtámadja úgymond önmagát, mert gyanút fog és rájön a turpisságra ezrét aztán folyton van valami autoimmun betegségre utaló tünetem. Mert az ilyen vírust és bakit nagyon nehéz kiírtani. De hagyjuk most ezt. Lépjek tovább ugye, mert már nekem sok ez, csak próbálom érthetővé tenni. Nekem a példák segítenek. No de a lényeg, ha megvan a papíron a gondolat akkor ezt kell górcső alá venni. És itt jutottunk el a munkához.
A munka maga már más tészta, az egy újabb bejegyzéssel ér fel. Lényeg, hogy megtalálni a legnehezebb azt, ami kiváltja az emberből a szenvedést. Ehhez nagyon türelmesnek és őszintének kell magához lennie valakinek, leginkább megértőnek és elfogadónak. Senkitől sem várható el, hogy pikk pakk túltegye magát akármin, amit éveken át sulykolt sikeresen magába. De az biztos, hogy a saját nyomoromért sok tekintetben én magam vagyok a felelős.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése